2021. október 27.
Folytatódik a bajai iskola tornacsarnokának felújítása

Folytatódik a bajai iskola tornacsarnokának felújítása

Már a tetőszerkezet és az ablakok felújításánál tartanak. 

Megújul a Bajai Szentistváni Általános Iskola mintegy 30 évvel ezelőtt épült tornacsarnoka. Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója elmondta: a köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázaton 750 millió forintot nyert a bajai tankerület, amelyből 13 intézményben kezdődhetnek fejlesztések.

Az egyik ilyen intézmény a Bajai Szentistváni Általános Iskola, ahol közel 35 millió forintot fordíthatnak fejlesztésre. A munkálatok egy része már megvalósult: az öltözők és a vizesblokkok új burkolatot és festést kaptak, valamint megújulhatott az épületgépészet is. Hamarosan megérkeznek az új padok és fogasok is az öltözőkbe.

„A felújításra már nagy szükség volt - hangsúlyozta Gugán Antal intézményvezető. - Minden osztálynak naponta van testnevelés órája, míg délután tömegsport, edzés van. A csarnokot 1989-ben adták át, azóta a festésen kívül nem sok minden történt. A mostani felújítás óriási mérföldkő az iskola életében.”

A tornaterem bejáratát akadálymentesítették, a munka nagy része azonban még hátra van: mivel a tornacsarnok sok helyen beázott. Most zajlik a tetőszerkezet és az ablakok felújítása.

Megosztás