2024. április 16.
Betiltják a túlórát

Betiltják a túlórát

Dél-Korea ébredt rá, hogy nem jó agyondolgoztatni az embereket. Azért magyarnak lenni sem leányálom.

A drámai híresztelésekkel szemben nem Japán a munkamániások fellegvára, hanem Dél-Korea, ahol a 68 órás munkahét eddig elfogadott jelenségnek számított, azonban az agyondolgozás társadalomra káros hatásainak láttán a kormány úgy döntött, szakít ezzel.

Legfőképpen az irodai dolgozókat érintette ez a probléma, akik átlagosan évi 2069 órát (több mint 86 teljes napot) töltöttek munkával, ami egészen embertelen állapot. Csak a viszonyítás végett érdemes megnézni, hogy ez a szám a mediterrán munkahelyi lazasággal nem kimondottan vádolható Németországban, Dániában, illetve Norvégiában 1363 és 1424 óra között ingadozik – írja a Futurism.

Kevés gyermek, sok öngyilkosság

A munka nyakló nélküli túltolása meg is hozta a várható negatív társadalmi következményeket. Dél-Korea per pillanat az utolsó az OECD országok közül a termékenységi listán, ellenben az öngyilkossági ráta a csillagos ég felé készül éppen kilövellni. Erre már a kormányzatnak is lépnie kellett és első körben a heti szinten maximálisan ledolgozható munkaórák számát leszállították 68-ról 52-re, ami egészen megengedő gesztus a korábbi állapotokhoz képest, ám ebből itthon nem írt volna slágert Nagy Feró és nem csak azért, mert a 10,4 furán jönne ki ütemre.

További intézkedésként azt tervezik, hogy kötelező lesz az irodai számítógépek hétvégi kikapcsolása, bár arról nem írnak, hogy ezt mégis milyen eszközökkel szándékoznak ellenőrizni.

Hazánkban sem rózsás a helyzet

Mielőtt azonban még legyintenénk egyet azt gondolva, hogy fura hely az a Távol-Kelet, nem árt rápillantani a fenti munkaóra számháború tükrében a nagyon is nyugati USA-ra, ahol évi 1783 órát (a munkáspokolként hirdetett Japánban ez a szám 1713) töltenek számítógépeik előtt az irodai dolgozók, ráadásul az Amazonnál divat heti 60 órákat is dolgozni kell kötelező túlóra címszóval. Továbbá azt is érdemes megemlíteni, hogy az USA az egyetlen fejlett ország, ahol nem jár a nőknek fizetett szülési szabadság. Hazánk sem rakhatja ki az eredményeit: 1761 órával „rosszabbak” vagyunk a felkelő nap országánál.

Végezetül arra sem született még logikus válasz, hogy miért kifizetődő hullafáradt embereket az irodában tartani, akik idővel se gyors, se jó munkát nem lesznek képesek végezni?

Megosztás