2024. április 19.
Így ünnepli Kecskemét a költészet napját

Így ünnepli Kecskemét a költészet napját

Kecskeméten már hagyománnyá vált a Nagy Versmondás. Kecskemét programsorozathoz kapcsolódva négy költő egy-egy versét mondják el közösen.

Április 11-én, szerdán 14.30 órakor a 650 éves Kecskemét programsorozathoz kapcsolódva a 195. éve született, Kecskeméthez szorosan köthető Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Buda Ferenc és Zalán Tibor egy-egy versét mondják el közösen. Ezután koszorút helyeznek el a Városháza oldalán lévő Petőfi-emléktáblánál – írta a hiros.hu.

Április 13-án, pénteken rendezik meg a városban a nyugdíjas versmondók költészetnapi versmondó találkozóját. A Kecskeméti Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége az I. világháború befejezésének 100., és a Nyugat című folyóirat útjára indításának 110. évfordulójára is emlékeznek a Szentcsalád Plébánián rendezett programon. 

A találkozó szakmai vendégei: Farkashalmi Erzsébet tanár, a Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda nyugalmazott igazgatóhelyettese, Hegedűs Zoltán színész, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas művésze, Komáromi Attila tanár, a Katona József Társaság elnöke, a Forrás szerkesztőségi munkatársa.

A rendezvényen bemutatkoznak a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola díjnyertes versmondó tanulói.

József Attila születésnapján, április 11-én 1964-től ünnepeljük minden évben a költészet napját Magyarországon.

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.