2025. szeptember 8.

A mese erejéről tartottak előadást Kecskeméten

A szakértő szerint a mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely már egészen kiskortól kezdve szolgálhatja a gyermekek személyiségének fejlődését, kibontakozását.

A mese erejéről és annak a gyermeknevelésben betöltött szerepéről tartott „Én, a mesehős” címmel előadást dr. Kádár Annamária, a mesepszichológia hazai szaktekintélye csütörtök délután Kecskeméten.

A program helyszíne, a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar díszterme megtelt a szülőkkel. Az előadás fókuszában a mesék nevelő hatása, a konstruktív szülői szerepvállalás állt. Dr. Kádár Annamária személyes történetek és nemzetközi kutatási eredmények tükrében mutatta be a legfontosabb nevelési kérdéseket, kihívásokat, amelyekkel egy 21. századi szülő találkozhat – írta a hiros.hu.

A szakértő szerint a mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely már egészen kiskortól kezdve szolgálhatja a gyermekek személyiségének fejlődését, kibontakozását. Kitért arra is, hogy a mese nemcsak kisgyermekkorban meghatározó fontosságú, hanem hatással van a felső tagozatos gyermekekre is.

Megosztás

 Így óvd szemed légkondicionált irodában

Hello Mozaik

Így óvd szemed légkondicionált irodában

  • 2025.08.11

A modern irodai környezet kihívásokat tartogat a szemüveget viselők számára. A légkondicionálás példáául gyakran okoz szemszárazságot. Szakértő segítségével mutatjuk be, hogyan védheti meg szeme egészségét klimatizált környezetben, és milyen optikai megoldásokkal érhető el a tökéletes komfortérzet.

5 okos tipp a látás javítására

Hello Mozaik

5 okos tipp a látás javítására

  • 2025.08.4

A modern életmód egyre nagyobb kihívás elé állítja a szemeket. Képernyők, UV-sugárzás, stressz és helytelen táplálkozás mind közreműködnek abban, hogy látásunk fokozatosan romolhat. A jó hír az, hogy egyszerű, mindennapi szokások kialakításával sokat lehet tenni a szem egészségéért és látás megőrzéséért. 5 tipp, amire érdemes figyelni.