2024. december 3.

Közel kétszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség

A belvízzel elöntött területek nagysága csaknem 72 ezer hektár, ebből több mint 36 ezer hektár vetés vagy szántó. A legnagyobb elöntések Békés és Csongrád megyében vannak.

A belvíz miatt egyre több helyen már harmadfokú készültség mellett védekeznek. Emellett már csaknem kétszáz kilométeren árvízvédelmi készültséget is elrendeltek – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön.

Március elejére a Duna és a Tisza vízrendszerének sok részvízgyűjtőjén a sokéves átlagot meghaladó mennyiségű hó halmozódott fel, ami megnövelte egy, a tavaszi időszakban kialakuló árhullám kockázatát. Az azóta eltelt időszakban - elsősorban a bajor területeken, kisebb mértékben pedig a Morva vízgyűjtőjén végbement olvadás hatására - csökkent a hóvízkészlet.

Az árvíz miatt Magyarországon jelenleg 197 kilométer hosszban van árvízvédelmi készültség. Ebből 129 kilométeren másodfokú, 68 kilométeren elsőfokú a készültség.

A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Kraszna folyó mentén van másodfokú árvízvédelmi készültség az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. A Kraszna felső szakasza már apad, de a jelentős román oldali szivattyús belvízemelés miatt lassú apadásra kell számítani – írta az MTI.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén Tolna megyében a Sió mentén van érvényben másodfokú árvízvédelmi készültség.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén Békés és Hajdú-Bihar megyében a Sebes-Körös, illetve a Berettyó mentén elsőfokú árvízvédelmi készültség mellett védekeznek szintén az elmúlt időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt.

Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén pénteken reggel 6 órától lezárják a szegedi Huszár Mátyás rakpartot. Ugyanakkor itt árvízvédelmi készültséget nem rendelnek el, ugyanis 650 centiméteres vízszintnél rendelnek el elsőfokú készültséget, és Szegednél csütörtök reggel 550 centiméter volt a vízállás.

A belvíz miatt jelenleg 11 vízügyi igazgatóság területén, 58 szakaszon van belvízvédelmi készültség. Ebből hat szakaszon harmadfokú, 34 szakaszon másodfokú, 18 szakaszon elsőfokú belvízvédelmi készültség van érvényben.

A belvízzel elöntött területek nagysága csaknem 72 ezer hektár, ebből több mint 36 ezer hektár vetés/szántó. A legnagyobb elöntések Békés és Csongrád megyében vannak.

Az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján a következő hat napban az ország területén nem várható csapadék. Mivel a hőmérséklet nem emelkedik jelentősen, illetve a mérsékelt szél sem fogja jelentősen megnövelni a párolgást, a belvízi elöntések csökkenését alapvetően a belvízi szivattyúzás fogja meghatározni.

A Balaton átlagvízállása csütörtökön 132 centiméter volt. A tóból továbbra is eresztik a vizet a Sió csatornán keresztül. Az előrejelzések szerint a most következő hét napban jelentős csapadék a vízgyűjtő területén nem varható, ezért a tó vízszintjének stagnálása várható.

Megosztás

Itt a frissített kutyabarát strandtérkép

Hello Ország

Itt a frissített kutyabarát strandtérkép

  • 2024.06.22

A nyári hőségben nem csak mi vágyunk vízközelbe, hanem négylábú barátainknak is jól esik a hűsítő csobbanás. Szerencsére egyre több kutyás strand áll a gazdik és kutyáik rendelkezésére, íme a kutyabaráthelyek.hu strandtérképe és hasznos tippjei a közös strandoláshoz.