2024. április 18.
Női kézilabda Bajnokok Ligája – a bukaresti csapattal játszik a Győr szombaton

Női kézilabda Bajnokok Ligája – a bukaresti csapattal játszik a Győr szombaton

A címvédő Győri Audi ETO KC és a román CSM Bucuresti elődöntőjével kezdődik május 12-én, szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája (BL) budapesti négyes döntője.

A sorsolásra kedd este került sor a magyar fővárosban, de az európai szövetség (EHF) a televízió-társaságokkal történt egyeztetések miatt csak szerda délelőtt tette közzé a torna pontos programját – írta az MTI.

A győriek 11. alkalommal jutottak négy közé a Bajnokok Ligájában, melyet 2013-ban, 2014-ben és tavaly megnyertek. A CSM Bucuresti harmadszor játszhat az elődöntőben, 2016-ban aranyérmes lett, a fináléban éppen az ETO-t győzte le hétméteresekkel.

A két együttes hétszer játszott egymással a BL-ben, a bukarestiek egyszer nyertek a rendes játékidőben - éppen idén januárban -, a tavalyelőtti döntő döntetlenre végződött, ötször pedig a győriek győztek.

A másik ágon a Rosztov-Don a macedón Vardar Szkopjéval találkozik a Papp László Budapest Sportarénában.

 

A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének programja:

Május 12., szombat, elődöntők:

CSM Bucuresti (román) - Győri Audi ETO KC 15.15

Rosztov-Don (orosz) - Vardar Szkopje (macedón) 18.00

  

Május 13., vasárnap, helyosztók:

A 3. helyért 15.15

Döntő 18.00

 

Megosztás

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

Hello Sport

Magyar felvonulás az osztrák síterepen

  • 2024.03.19

30. alkalommal rendezték meg a Dockyard Havas Szezonzárót az ausztriai Kreischbergen. A jubileum és március 15. apropóján egy közös ünnepi lecsúszást is tartottak, amin több száz magyar csúszott le együtt az emlékező menetben.