2024. december 3.
Először kapott Magyarországon két Michelin-csillagot egy étterem

Először kapott Magyarországon két Michelin-csillagot egy étterem

Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal jutalmazott étterme. Mészáros Ádám séf elmondta, a csapata előtt mindig is célként lebegett a két csillag.

Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte egy-egy Michelin-csillagát. Az elismeréseket hétfő este gálaműsor keretében adták át Budapesten, a Várkert Bazárban, ahol bemutatták a 2018-as európai Michelin-kalauzt. A Michelin-kalauz az ismert francia gumigyár gondozásában jelenik meg és a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon.

Mészáros Ádámnak, az Onyx séfjének Michael Ellis, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója adta át az elismerést jelképező séfkabátot és a kiadványt, amelyben ezúttal két csillaggal szerepel az étterem.

A séf az MTI-nek elmondta, hogy az Onyx konyháján nagyon sok műhelymunka folyik, a csapat minden tagjának van lehetősége az ötletelésre. Mészáros Ádám 2016 augusztusában vette át az Onyx vezetését, kezdetben azon dolgozva, hogy megmaradjon a korábban már elnyert Michelin-csillag. Mint mondta, rengeteg energiát fektettek a megújulásba is. „Biztosan teher is bizonyos szinten a két Michelin-csillag. Eddig is sok múlt rajtunk, hiszen nagyon fiatalon vettem át a konyhát, de a csapattal mindig is célként lebegett a szemünk előtt, a két csillag. Azt, hogy ez ilyen gyorsan megtörtént, azoknak köszönhetem, akik mellettem állnak és dolgoznak” - emelte ki Mészáros Ádám.

Mészáros Ádám, a két Michelin-csillaggal minősített Onyx étterem séfje (b4), valamint az egy Michelin-csillaggal elismert magyar éttermek séfei, Ádám Csaba, az Olimpia (b), Tiago Sabarigo, a Costes Downtown (b2), Palágyi Eszter, a Costes (b3), Sárközi Ákos, a Borkonyha (j3), illetve Szulló Szabina és Széll Tamás, az ajánlott étterem címet elnyert Stand25 séfjei a Michelin-kalauz (Michelin Guide) budapesti díjátadó ünnepségén a Várkert Bazárban 2018. március 26-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
 

A budapesti gálaeseményen mutatták be a 2018-as európai Michelin-kalauzt (Michelin Main Cities of Europe Guide 2018). Öt ország, Magyarország mellett Görögország, Ausztria, Lengyelország és Csehország is a magyar fővárosban tudta meg azt, hogy az előző évhez képest mely éttermeik tarthatták meg, vesztették el vagy éppen érdemelték ki újonnan csillagaikat. Több mint 100 olyan séf érkezett Európából, akik Michelin csillagos éttermeket képviseltek, ők köszöntötték azokat, akik a budapesti gálaeseményen tudták meg, hogy csillagot kapott az éttermük.

A Michelin egy új díjat is átadott a magyar fővárosban: ez annak a séfnek járt, aki mentorként a legtöbbet tette a fiatal tehetségek inspirálásáért. A díjat a francia Christian Constant érdemelte ki. Emellett bejelentették a legtehetségesebb ifjú séfnek járó díjat is, amelyet tavaly osztottak ki először, ezt idén a 27 éves brit Niall Keating kapta.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?