2024. október 8.
Hazai designer szemüvegmárka gondolhatta újra Miles Davis szemüvegét

Hazai designer szemüvegmárka gondolhatta újra Miles Davis szemüvegét

A legenda a jazz egyik kulcsfontosságú újítójaként ismert, emellett igazi stílusikon. A Tipton most összefogott az örököseivel, hogy újraalkossa ikonikus stílusát.

61 stúdióalbumával Davis négy évtized alatt 32 Grammy jelölést és 8 Grammy díjat kapott, 2006-ban pedig bekerült a Rock & Roll Hall of Fame-be. Munkássága továbbra is inspirációként szolgál világszerte, nem csak a zene, de a divat terén is.

„Zenéjét persze mindenki ismeri, de amikor megismertem, pont annyit festett, amennyit zenélt, és aztán ott voltak a ruhái – kezdi a róla való emlékezést Marcus Miller, Miles Davis együttesének basszusgitárosa, zeneszerzője és producere. – Minden ugyanazt a szerepet töltötte be. A kinyilatkoztatása volt annak, ki ő és hogyan szeretné magát prezentálni. Tudta, hogy az emberek figyelnek rá. És a ruházat akkoriban nagyon fontos volt. Főként az 1940-es és 1950-es évekről beszélek, mert ebben az időszakban a fekete előadóművészek azért harcoltak, hogy ne csupán a szórakoztatóipar tagjaiként ismerjék el őket.”

 

A Newport maga Miles Davis
A Tipton az első és egyetlen szemüvegmárka, amely a Miles Davis által 1958-ban viselt modellt újragondolhatta. Örököseivel együttműködve alkották meg a keretet, amely folytatja Davis stílusos kifejezésmódjának hagyományát. Ez messze túlmutat a muzikalitásán: a stílus és tartalom bonyolult egyensúlyának ékes példája, örökösei pedig a Tipton szakértelmét választották, hogy olyan napszemüvegeket készítsenek, amelyek méltók a zenész utánozhatatlan esztétikájához.

 

Honnan ered Davis vonzódása a divat iránt?
Davis divat iránti szeretete még fiatalkorában kezdődött, a szüleitől eredően, akik az Illinois államban található Alton városában nevelték fel, felső-középosztálybeli környezetben. A zenész édesanyjának tulajdonítja korai divat iránti érdeklődését, emlékirataiban így ír róla: „Nerc kabátjai voltak és gyémántjai. Elbűvölő nő volt, aki mindenféle kalapot szeretett hordani, és a barátai is pont olyan elbűvölőek voltak számomra, mint ő. Mindig a legjobb ruhákat viselte. A kinézetemet tőle örököltem, ahogy a ruhák iránti rajongásomat és a stílusérzékemet is.”

Wayne Shorter zeneszerző és szaxofonos, aki évekig játszott Davis-szel, szintén ezt jegyezte meg a zenészről: „Ő így nőtt fel. Mindig is jól öltözött, a finom dolgokkal mindig összhangban, és sosem látott arra okot, miért is kéne bárkitől ezeket a finomságokat megtagadni.”

Herbie Hancock, a jazz egy másik legendás alakja így nyilatkozott volt kollégájáról és zenekari társáról: „Amikor először csatlakoztam az együtteséhez, a vele való közös játék gondolata magába foglalta azt is, hogy automatikusan megéreztük, hogy valami olyan ruhát kell hordanunk, amiben megfelelően tudunk Miles társaságában mutatkozni.”

 

A Milestones és Davis hosszantartó hatása a divatra
A Davis korában feltörekvő fekete előadóművészek érdekében Davis megértette a zene és a divat összeolvasztásának fontosságát. Ez a kombináció ma is jelentős szerepet játszik a legelismertebb színesbőrű előadók megjelenésében. Davis stílus iránti elköteleződése ikonikus szerzeményeitől a ruhásszekrényéig a zenei elit élvonalába helyezte őt.

Az 1958-as Milestones megjelenésével Miles Davis egy olyan úton indult el, amellyel örökre megváltoztatta a mainstream zenei színteret, a kor több ismert zenészét (mint Chat Baker, a Modern Jazz Quartet, és a nemrégiben elhunyt Charlie Watts (Rolling Stones) ösztönözte arra, hogy emelkedettebbé tegyék színpadi tailor made megjelenésüket.

 

A Tipton Newport kerete tisztelgés Miles Davis előtt
„Amikor Miles Davis családja megkeresett minket az ötlettel, szinte el se akartuk hinni” – mesél Zack Tipton, a Tipton alapítója a munka folyamatáról. „A Vinylize brandünk szlogenje a ’wear the music’, a keretek alapanyaga ugyanis újrahasznosított bakelitlemez. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk a zenészekkel, számtalan nemzetközi sztár is viseli a mi szemüvegünket Robbie Willimastől, Elton Johnig, vagy Shawn Mendesig. Miles Davis egy olyan ikon a divat szempontjából is, akinek a stílusát általunk újraértelmezni csak kellő tisztelet mellett lehet. Miles 1958-ban viselte azt a keretet, ami minket megihletett. A Newport, épp úgy, ahogy a Tipton keretek általában limitált szériás, mindössze 200 darabot gyártunk belőle.”

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?