2024. december 3.
Visszatér a Volkswagen ikonikus kisbusza

Visszatér a Volkswagen ikonikus kisbusza

A csodajármű elektromos lesz és a kaliforniai érzést hivatott visszaadni.

Még tavaly augusztusban jelentették be, hogy az I.D. BUZZ koncepcióautót mégis megépíti a VW – emlékeztet a Futurism. Az új kisbusz pedig 2022-ben lesz elérhető Észak-Amerikában, Európában és Kínában.

Miután bemutatták a kisbuszt a nagy autókiállításokon, mint a genfi és a detroiti, annyi pozitív visszajelzést kaptak, hogy nem volt mit tenni, kénytelenek gyártani a kisbuszt – derül ki a német autógyártó vezérének szavaiból. Dr. Herbert Diess kifejtette, hogy a bejelentés helyszínéül nem véletlenül választották a Pebble Beach Concours d'Elegance-t, hiszen a kaliforniai életérzést akarják újra feltalálni. Bármi is legyen az, a kocsi szuperül néz ki, egyszerre kedves és modern a megjelenése, Volkswagen honlapján bele is tekinthet az autóba.

Felveszi a versenyt a konkurenciával

Mint ahogyan már említettük, egy elektromos autóról van szó, melynek akkumulátorai 270 mérföldet, azaz 430 kilométert bírnak majd, amivel abszolút ott van a vetélytársak nyakában. A Tesla Model X és a Chevy Bolt hasonló teljesítményt tud, míg a Tesla Model S-je kevesebbet – emelik ki a cikkben.

Az I.D. BUZZ két verziója kerül majd piacra, az egyikkel embereket lehet majd szállítani, míg a másikkal árut, pontosan ahogyan a nagy előd, a Volkswagen Type 2 esetében. A cikk felidézi a kisbusz történetét, mely a 60-as években az ellenkultúra szimbóluma lett. És mint írják: „az I.D. BUZZ lehet a hippik választása az elektronikus autók forradalmában”.

Megosztás

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

Hello Trend

Hogyan együnk egészségesen a melegben?

  • 2024.06.13

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a hőség pedig megváltoztatja táplálkozási szokásainkat is. A melegben nemcsak hogy más típusú ételekre vágyunk, de a szervezetünk is másképp működik. Fontos tehát, hogy odafigyeljünk arra, mit, hogyan és mennyit eszünk. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat a nyári táplálkozásról, az egészséges életmód legfrissebb trendjeiről és a bikiniszezonra való felkészülésről - a Fitein szakértői tippjeivel.

 

 

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

Hello Trend

Hazai és nemzetközi szinten is egyre több a nappali bulizási lehetőség

  • 2024.04.15

A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb generáció is egyre inkább az éjszakai élet hagyományos keretein túlra nyit, és a nappali órákban keresik a szórakozás lehetőségeit. Mik a daytime bulik előnyei, miben másabb az éjszakai partiktól és hogyan reagálnak erre a társadalom különböző generációi?