2024. április 19.
Hamarosan még emberibbek lehetnek a gépek

Hamarosan még emberibbek lehetnek a gépek

A Microsoft fejese a „józan észt” adná meg a mesterséges intelligenciának. 

A józan ész nagyon izgalmas jelenség, amit sokkal könnyebb felismerni, mint meghatározni. Például, aki újonnan érkezőként a sor végére áll be, az egészen biztosan birtokában van a józan észnek, míg aki a vörösre izzított felét fogja meg a piszkavasnak, már kevésbé.

A tudomány egyik nagy kérdése, hogy ezt a fizikai önvédelmet, a társadalmi együttélés képességét és még megannyi mást magába foglaló ismerethalmazt képesek vagyunk-e megtanítani a mesterséges intelligenciának – teszi fel a kérdést a Futurism. A Microsoft társalapítója, a szabadidejében második világháborús hajóroncsokat feltáró Paul Allen, éppen újult lendülettel fut neki problémának AI2 névre hallgató nonprofit laboratóriumában.

Amikor megalapította az AI2-t, a mesterséges intelligencia (MI) képességeit hatásvizsgálatokon keresztül szerette volna bővíteni. A tudományterület korai szakaszában nagy figyelmet fordítottak a józan ész problematikájára, azonban ez a munka idővel megakadt, és a most útjára induló Project Alexandriával ezen szeretnének változtatni – jelentette be Allen egy sajtóközleményben.

A jelen állapotok szerint a gépek el tudnak sajátítani emberi feladatokat, amennyiben azok specifikusak. Képesek sok minden más mellett megtalálni és azonosítani tárgyakat, mászni, házakat eladni, krízismenedzsmentben részt venni, ám még ezek a kifinomult MI-k sem képesek többre, mint egyszerű parancsok végrehajtására – írják.

Még a gyerekek is odaverik a szupergépeket

Így bizonyos területeken egy gyerekkel sem tudnák felvenni a versenyt, jelenleg ugyanis egyetlen gép sem tud választ adni egy olyan „egyszerű” kérdésre, hogy miből tudod megállapítani, hogy tele van a tejes doboz? – mondta el Oren Etzioni, az AI2 igazgatója. Amikor az AlphaGo 2017-ben legyőzte a világ legerősebb játékosának tartott kínai Ko Csie-t, a program például nem tudta, hogy a Go egy táblajáték, „csak” oldotta meg a bonyolult feladatokat.

Korábban ezt a problémát egy kutatás úgy próbálták áthidalni, hogy a gyermekeknek a józan ész és az elvont gondolkodás elsajátítását célzó tanulási folyamatából merítettek ihletet. A Project Alexandria más elgondolások alapján működik, megkísérlik a józan észt a számítógép számára mérhetővé tenni a gépi gondolkodás és a számítógépes érzékelés kombinációjának segítségével.

Persze a legkínzóbb kérdés egyelőre mégis csak az, hogy amennyiben sikerrel járnak ez az első jelentős lépés lesz-e a Skynet felé?

Megosztás